Bulvár

Igaly Diána ahol vadászott ott nem volt érdemes állatnak lenni! 🤬🤬🤬

Nem csak agyaggalambokra lőtt szívesen, hanem fácánokra, és bármi másra is ami mozgott! 

A legjobb barát elmondása szerint Igaly Diána EXTRA vadász volt. A beszédjéből arra lehet következtetni ebben a kontextusban, hogy az “extra vadász” kifejezés annyit jelent, hogy Igaly rendkívül hatékonyan gyilkolta le az állatokat, hiszen nagyon pontosan célzott! 🤬

Nem volt érdemes fácánnak lenni, vagy kisebb-nagyobb állatnak, ahol vadászott az 56 éves néhai olimpiai bajnok. Hiszen rendkívüli adottságát kihasználva esélyt sem adott az állatoknak. Aki egyszer a célkeresztbe került, annak nem volt kegyelem! Igaly hidegre tette.

Ahhoz, hogy egy állatot megölj kell egy bizonyos eltorzult lélek, amivel ezt meg lehet tenni. Erre nem minden ember képes. Amikor látsz a célkeresztben egy mit sem sejtő állatot, aki éli a kis hétköznapi életét, azt nem könnyű megölni. De vannak olyan emberek, akiknek ez lelkileg nem okoz gondot. Ilyen volt Igaly Diána is! 

Az egyik legnépszerűbb célpont a róka!

KARMA!

Ez az oldal hardcore állatvédő oldal! Minden olyan tevékenység ami az állatok ellen irányul az nem tolerálható semmilyen formában. Teljesen mindegy ki, és milyen felhatalmazással (vadász) gyilkolja a természetben az állatokat. Számunkra azok az emberek a sátán fattyai, és reményeik szerint a pokolban fognak megbűnhődni földi tetteikért. 

Igalyt Diánát most mindenki gyászolja. Mi pedig azokért az állatokért hajtunk főt, akiket ez a csodálatos bajnok alattomos módszerrel egy puskával kivégzett. 
Ki az ember???? Miért érzi az ember azt, hogy hatalmat gyakorolhat más életek felett. Miért képzeli az ember, hogy beleszólhat a természet rendjébe? 
Tudják, hogy nevezik a gyilkolást a vadászok? Állomány gyérítés! 🤬
Ha az ember úgy gondolja, hogy túl sok van egy bizonyos egyedből, akkor jogot formál arra, hogy elvegye az életét! Persze ezek a vadászok egymást nem gyérítik, pedig kéne, hiszen az ember a leggyorsabban szaporodó faj az összes élőlény közül. 

Visszavágott a természet!

Ha vadászok nem is gyérítik egymást, a természet megteszi helyettük, és gyengéket elpusztítja! Ha úgy tetszik a vírus gyéríti az emberi állományt, ahogy néhány ember teszi ezt az állatokkal.
Csak a két dolog között van egy hatalmas különbség. Amíg az ember ezt sportszerűen vígan, és kedvtelésből teszi, majd szelfizik a szerencsétlen vaddal, addig a természet pusztán a populáció egészséges egyedeinek fenntartása érdekében teszi azt amit tesz.
Ha tetszik ha nem a vírus az emberiség javát szolgálja, hiszen normális esetben csak az erős egyedek maradnak fent, és majd csak azok tudják a génjeiket tovább örökíteni, ami az élet alapeleme.
Az ember nem bízza a természetre a szelektációt, hanem úgy gondolja, hogy sportot űzhet a gyilkolásból, és kinevezi magát vadásznak. Felkerekedik hát, és azokat az egyedeket, akikről úgy gondolja, hogy sokan vannak szépen legyilkolja.

Eszébe jutott már valakinek, hogy állatvilágban miért nincs oltás? Azért nincs, mert az állatvilágnak az a jó, ha gyengék elhullanak. Ehhez nem kell vadász, aki ítéletet mond felettük. Egész egyszerűen a természet megoldja a dolgot. Akkor amikor egy populációban valamilyen betegség üti fel a fejét, akkor az erős életben marad, a gyenge pedig elhullik. Így tartja fent a természet az életet, hogy mindig a legerősebb egyedek maradnak csak fent.
Az embernél nem így van, hiszen a nagyra tartott orvostudomány mást sem csinál, csak szembe megy a természet rendjével, és folyamatosan azon munkálkodik, hogy a leggyengébb embert is valamiképpen életben tartsa. Sőt akár még ezeket az életképtelen géneket is örökítésre próbálják meg fenntartani. Mondani sem kell, hogy a legtöbb esetben az orovostudomány az emberiség legnagyobb ellensége. Miközben az egyén, illetve az ember segítségére van, aközben az emberiség ellen.
Az ember most bebújik az oltások mögé, és az egyébként gyenge emberi egyedeket mesterségesen életben tartják, akiknek normális esetben azért kéne elhullaniuk, hogy csak az erősek tudjanak utódokat nemzeni.
Azt kell látni, hogy az ember minden, és mindenki fölött tud ítéletet mondani, és cselekedni pusztán saját maga fölött nem.
Ami Igaly Diánával történt az a természetes szelektáció mintapéldája. Gyenge egyed volt, ezért a természet halálra ítélte. Diána hány állatot ítélt halálra közvetlenül azt nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy hány állat haláláért volt felelős közvetetten, amiért megtanított embereket hatékonyan gyilkolni.
Valami egészen vérlázító amikor a legjobb barátja azt mondta, hogy ahol Diána vadászott ott nem volt érdemes se fácánnak, sem más állatnak lenni! 🤬🤬🤬
Csak arról az ici-pici tényről feledkezett meg a legjobb barát, hogy ezek az állatok nem választották meg az életüket, hanem kapták a természettől. És, hogy az ember a mértéktelen terjeszkedése miatt kiszorította őket az élőhelyükről, amiért ráadásul az ember az állatokat hibáztatja, az valami teljesen abszurd.
Mi egyetlen vadászért sem fogunk könnycseppet ejteni! 

Egyébként nem fogjuk magunkat ismételni, mert már korábban leirtuk, hogy a dinók 150 millió évig halál jól elvoltak itt ezen a föld nevű bolygón az ember nélkül, és nem volt szükségük arra, hogy gyérítsék őket. Megoldotta a természet. Az ember az egyetlen lény, aki természetfelettinek képzeli magát, és puskával a kezében istent játszik. De néha a természet közbeszól, és utolér párat közülük. Sajnos nem eleget ahhoz, hogy az állatok békében élhessék ezt a bolygót, hiszen ez az övék, és sokkal előbb voltak itt mint mi.

error: Nem! 🤬