Bulvár

Ma van a kályhacsövek, és radiátorok napja!

Ma minden ereszcső biztonságban van, hiszen ma nem kell bujkálni senkinek (elméletileg) de tudjuk, hogy sokan nem merik felvállalni, melyik hangszeren is szeretnek igazán játsznani! 
Semmi baj nem lenne a srácokkal, ha nem dörgölnék a kancsóságukat a mások orra alá. Ez nem azt jelenti, hogy nem foghatják meg egymás kezét az utcán, vagy nem csattanhat el egy-egy puszi, mint ezen a képen 🤢 Csak ne essenek át a ló túloldalára. Sok ember attól kap rángógörcsöt, amikor azt látja, hogy a 110 kg-os szőrös mellű Béla jobban kényeskedik, és affektálva beszél, mint maguk a nők úgy általában. A gesztusai eltúlzottak, mimikája pedig teljesen megváltozik. Nem lehet ezt pontosan definiálva leírni, de valami olyasmiről van szó, hogy amikor az ilyen “más” ember megpróbál annál is nőiesebb lenni, mint ahogy a nők általában. 
Azt nem tudni, hogy valaha is lesz-e olyan világ, amikor egy teljesen természetellenes tevékenységet el fog fogadni mindenki. Nevezetesen, hogy a párok elsődleges célja, fajtól függetlenül ezen a bolygón az utódok nemzése. Mivel két azonos nemű pár erre képtelen, ezért biológiai szempontból sérült életképtelen egyedeknek számítanak, ha csak saját nemű párral próbálnak utódokat létre hozni. Nyilván az ember tudja, hogy a férfinak nincsen méhe, és petesejtje….szóval nem arra kell gondolni, hogy azért csinálják, mert tudatlanok. Egész egyszerűen nem éreznek késztetést az utódok nemzésére. Pusztán csak a testi örömök kielégítése céljából párosodnak. Ne legyünk ugyanakkor álszentek, mert a hetero kapcsolatokban lévő aktusok száma is csekély százalékban végződik utód nemzéssel, csak ott a hím egyedben van egy tudatalatti késztetés, hogy a génjeit örökítse. (legtöbb esetben) Míg a “más” srácokban ez a belső ösztön totálisan eltűnt. Nos ezért van az, hogy míg az egészséges hím tudat  alatt géneket akar örökíteni, addig a génhibás egyednek esze ágában sincs ilyesmi. 
Akár tetszik, akár nem mindig lesznek olyanok, akiknek az ilyen hímek viselkedése visszatetsző. És ha még erre büszke is, és rózsaszínű bibliával a kezében áll egy kamionon és az ágyékához dörzsöli, akkor azt sokan nettó provokációnak fogják fel. 
Ugyanakkor senki nem vonja kétségbe, hogy ezek az emberek szeretik a párjaikat, és boldogok együtt. Az megint felötlik az “egészséges” emberek agyában, hogy oké, Béla, meg Józsi jól megvannak, és szeretik egymást, mert kedvelik egymás társaságát, de miért kell ezért egymást lecummantani? Nem lehetne, ennélkül, hogy csak haverok? És erre jön a válasz, hogy nem, mert ez egy betegség, és nyilván nem tehetnek róla. Annak idején Czeizel Endre genetikus sokat foglalkozott a dologgal, mert saját fia is a másik csapatban játszott, és a professzor elmondta, hogy ez nem más mint egy kromoszóma rendellenesség.
Kvázi az ilyen emberek, akik valamilyen okból nem azon munkálkodnak, hogy örökítsenek, azok betegek. Hogy van-e a világon még egy olyan betegség, amire ennyire büszke lenne egy bizonyos ember csoport az nagy kérdés. 
Minden esetre egy dolog leszögezhető. Minden olyan férfi, aki “más” az csak az egészséges egyedek malmára hajtja a vízet. Hiszen ha két hím egymással foglalkozik, akkor két nőstény automatikusan felszabadul. Azaz a konkurencia saját magát számolja fel ezzel a betegségével. Egy egészséges egyednek annak kéne örülni, ha minden más hím ilyen beteg lenne, hiszen akkor annyival több potenciális nősténnyel tudna párosodni. 
De ennek ellenére azt látni, hogy az egészséges hímeket ez a jelenség kifejezetten zavarja, ami érthetetlen. Tehát, amikor valaki kimegy egy ilyen felvonulásra heteroként tojással dobálni a konkurenciát, aki saját magát számolja fel, az vagy nem érti az egészet, vagy maga is “más” csak féltékeny azokra, akik meg merik mutatni magukat.
Az irányadó film ebben a témában az “Amerikai szépség” amiből sok minden kiderül azokról akik utálják azokat, akik “mások” 
error: Nem! 🤬