Bulvár

A WC-s néninek is így hajlik meg az ázsiai versenyző, mint Cseh Lacinak!

Minden magyar sajtó arról számol be, hogy az ázsiai versenyző, mennyire tiszteli Lacit! 
Nos az a helyzet, hogy az ázsiai emberek kb minden, és mindenki előtt hajlonganak.

Ez meg már a lónak a túloldala, mert azért lesz*pni mégsem kéne! 😂

A meghajlás dőlésszöge, és hossza az ami valójában megatározza mennyire is nagy a tisztelet. Ez egy teljesen szimpla meghajlás volt, sem a mélysége sem a hossza nem volt olyan, amiből arra lehetne következtetni, hogy ez valami különleges volt a ázsiai versenyző részéről.
Persze jó ebbe belelátni, hogy a mi bajnokunknak még az aktuális olimpiai bajnok is meghunyászkodik  tiszteletét fejezi ki. Persze van benne ilyen is hiszen ez a gesztus náluk alap. 
Cseh Laci se tudta abbahagyni időben, és ha most nem fejezi be teljesen megfogja magát alázni.
Szép dolog, hogy a korára hivatkozva Ő már azt mondja, hogy elég a döntő, és mindegy hányadik helyen végez. Nos ekkor jön el egy sportoló életében, hogy már kialudt a láng. Ha már nincs meg tűz, hogy mindenáron első akar lenni, akkor le kell tenni a lantot. Ez szemmel láthatóan nehezen megy neki, ahogy Katinkának is.
Lehet befejezni a csúcson is, és legendaként visszavonulni. Ez már így kínos. Ezek szerint a korra való hivatkozás, az lehet egy védekezési alap is a rosszabb eredmény tekintetében. Minél idősebb valaki, annál inkább lehet rosszabb eredményt elérni. Cseh Lacinak majd akkor is fogunk örülni ha 46 évesen egyáltalán kijut az olimpiára, és 63 évesen magyar 156. dik lesz a bajnokságban….és 83 évesen még tud majd úszni?
Be kéne tudni fejezni méltósággal. Mint Phelps…..egyébként Cseh szerencsétlensége éppen Phels volt, mert amíg Ő úszott addig szegény lacinak esélye nem volt az aranyra. Most, hogy Phelps  nincs, most már túl öreg, hogy esélye legyen…
error: Nem! 🤬